Skip to end of metadata
Go to start of metadata

Avatatlanok számára úgy tűnhet, hogy a portál paradigma váltása és a hatodik évforduló némileg összefügg, de ez csak puszta véletlen, a portál (illetve most már tudástár) alatti technológia cseréjének folyamata egy logikailag levezethető felismerés eredménye, az évforduló pedig adottság. Miről szokott szólni egy évforduló? Visszatekintésről:

  • Az első év a vízválasztó egy portál életében, ekkor derül ki, hogy van-e értelme, van-e haszna, van-e közönsége és van-e közössége. Az első év sok munkával járt, ám ez a munka remekül harmonizált a főállásommal: egyszerűen a meglévő oktatási anyagokat tettem közzé, s ez éppen elég volt arra, hogy a portál – mint táptalaj – benépesedjen a látogatók tartalmával.
    A második évben már nem voltam tanár, de a meglévő anyagaim okán, még lendületben voltam, a tudástár szépen gyarapodott, de a fórumon kívüli tartalmak száma a felére esett vissza.
  • A gondok a harmadik évben kezdődtek: kevesebb időm lett a portálra, a hírek száma erőteljesen csökkent, az új cikkek és leírások száma szinte alig gyarapodott, s ez az aktivitás csökkenés szépen maga után húzta az elkövetkező évek látogató csökkenését, illetve a fórum visszaszorulását.
  • A negyedik évben már alig látszik a grafikonon, hogy a fórumon kívül történt volna bármi egyéb tartalom gyarapodás, ám a fórumban a hozzászólások száma tovább csökkent egy egyenes mentén.
  • Az ötödik év alulmúlta az előzőt...
  • ...a hatodik év pedig botrányos.

Kellett kezdenem valamit a helyzettel, mert a trendvonal szerint két éven belül a nullához ér az aktivitás, pedig a portálon felhalmozott tudástár nagyon sok érdeklődőt vonz, de a passzív fórum nem tartja meg őket. Ünneplés helyett most ismét dolgoznom kell, hogy a portál – illetve most már tudástár – aktívnak mutassa magát, hogy a kritikus tömeget elérve meg tudjon maradni aktívnak.

Kapok segítséget? Létezik még Java közösség? Mutassátok meg magatokat! (smile)

      
      
Page viewed times

1 Comment

  1. Anonymous

    Hogyne létezne, csak nem jár ide. Marketingelni kell, jobb megoldást nem tudok. A Liferay-el való kapcsolat például jó ötlet.

     

#trackbackRdf ($trackbackUtils.getContentIdentifier($page) $page.title $trackbackUtils.getPingUrl($page))