Gondolom mindenki észrevette, hogy az utóbbi egy-másfél évben kissé elhanyagoltam a JUM minikonferenciákat, a portált, a levelezőlistát, a tudástárt és úgy sok minden egyebet, a Java közösséget is... volt rá okom, de már elmúlt... (smile)

...kezdek visszarázódni a régi kerékvágásba, és az utóbbi két-három hónapot múltba nézéssel, jelenértékeléssel és főképp (ki)útkereséssel töltöttem: miképpen lehetne összefogni és egy aktív közösséggé alakítani a Java platform iránt érdeklődőket, ide értve a teljesen kezdőket és a vérprofi haladókat is. Beszéltem a lehetőségekről és a jelenlegi helyzetről sok aktívabb közösségi taggal, ebből számomra letisztult egy kép a jelenlegi helyzetről és egy vízió az útról, összefoglalnám néhány mondatban, mire jutottam, akár vitaindítóként is szolgál a következő pár sor.

Láthatólag a jelen helyzet az, hogy nincs igazán aktív Java közösség kis hazánkban, illetve nincsenek olyan felületek, amelyek össze tudnák fogni a platform fejlesztőit (előre is elnézést, de kicsit magam felé hajlik a kezem):

A fentiek nagyjából igazak voltak másfél-két évvel ezelőtt is, akkor - mintegy paradigmaváltásként - megtörtént a tudástár és a fórum migrációja Confluence alá, gondolván, hogy egy jól adminisztrálható és kezelhető felület meghozza a közösség kedvét a tudástár bővítéséhez. Az elmúlt másfél év tapasztalatai szerint ez kissé felemásra sikerült. Vannak ugyan olyan színvonalas tartalmak, amelyek miatt felkeresik az oldalt, de a látogatók nagy része nem aktív, csak olvasó... tartalom fogyasztóból tehát van bőven, csak kevés a tartalom előállító.

Mi is az a vízió, amitől változást remélek? Nos, alapvetően három (hogy kellene ezt magyarul mondani?) stream mentén indultam el, amelyek azért összefonódnak:

Egyelőre – idén – ennyi fér bele, meglátjuk, mennyire sikerül felrázni a hazai Java fejlesztőket, hogy aktív virtuális közösségi életet éljenek, illetve időnként ellátogassanak egy-egy szakmai rendezvényre is. A végére egy kis összefoglaló a fontos oldalak címeivel:

Vélemények bármelyik – számotokra kényelmesebben – elérhető felületre jöhetnek... (smile)