Skip to end of metadata
Go to start of metadata

A javaforum.hu – mint közösségi oldal – 2006. májusában indult, a LifeRay portál motorral. Időközben elkezdtem dolgozni alvállalkozóként egy OWR (Online Webépítő Rendszer) nevű szoftveren, amely egy Java alapú portál-építő rendszer volt. Pár hónap múlva az OWR olyan stádiumba jutott, hogy át tudtam rá tenni a portál teljes tartalmát. Az OWR portál motor tette a dolgát, az oldal jól gyarapodott, de az OWR más filozófiával készült, mint szerettem volna, s a forrása is zárt volt. Jobban fizetett munka okán 2007 nyarán Budapestre költöztem, így az OWR-el megkezdett munkát már nem folytattam tovább, helyette elkezdtem tervezni és megírni egy JSR-168 kompatibilis portál motort, amelynek a Java Forum 2.0 nevet adtam. Ez a portál motor 2008. január elsején vette át az OWR helyét, azóta eltelt négy év, és máig ez a saját nyílt forrású portál motor hajtja a http://www.javaforum.hu oldalt.

Eltelt 6 év... a portál és a köré felépült közösség gyakorlatilag monopol helyzetbe került (forrás: tvik):

  • ez az egyetlen – többé-kevésbé élő – Java platformmal foglalkozó portál
  • a patinás JavaList levelezőlista átkerült a lists.javaforum.hu alá
  • a JUM (Java Users Meeting) átkerült a jum.javaforum.hu alá, majd onnan a Confluence alá

Eltelt 6 év... a portálírás lendülete alábbhagyott, az utóbbi két évben gyakorlatilag nem került érdemleges fejlesztés a futó portál kódjába, jelenleg is a két éve készült build fut. Persze az alapokat többször is nekiálltam újraírni, aktualizálni, kódminőséget javítani... átgondoltam és arra jutottam, hogy hatalmas munka olyan szintre fejleszteni, amely jelenleg megfelelő felhasználói élményt adna. A munkát illetően már jócskán máshol vagyok, mint amikor a portált fejleszteni kezdtem: a konkrét kódolás helyett egyre inkább szakértői és architect jellegű feladataim adódnak, illetve bejött a képbe az Android platform, amely legalább annyira érdekes, mint amennyire a portál fejlesztést tartottam évekkel ezelőtt...

Nem, ne gondold, hogy abbahagyom! (smile)

Egyszerűen arra jutottam, hogy a portál tartalmát és a felhasználói bázist átmigrálom Confluence alá... meglátjuk, hogy működőképes-e egy ilyen tudásbázis... tulajdonképpen a Confluence mindent tud, amit a JavaForum2.0 valaha tudott, hírekhez, cikkekhez, tudástárhoz sokkal több támogatást ad, egyedül a fórum motor kétséges, amelyhez egy Adaptavist plugin kell, de puding próbája az evés... (smile)

Ti mit gondoltok?

      
      
Page viewed times

3 Comments

  1. Anonymous

    Go! mzx .;)

     

  2. Anonymous

#trackbackRdf ($trackbackUtils.getContentIdentifier($page) $page.title $trackbackUtils.getPingUrl($page))