Blog
Skip to end of metadata
Go to start of metadata

Jó pár hónapot gondolkodtam azon, hogy a jelenlegi (illetve néhai) HTC Desire HD telefonomat lecseréljem egy Samsung Galaxy Note telefonra, amelyben a toll (S Pen) fogott meg igazán, mivel az okostelefon érát megelőzően hosszú évekig PDA-telefont használtam, amelyek a rezisztív kijelző okán alapvetően tollal voltak jól használhatóak. Az új telefon keresését a HTC azon kijelentése gyorsította fel, hogy a Desire HD nem kapja meg az ICS frissítést, míg a vele hardverben szinte egyező két másik telefon igen.

Alapvetően a Note második kiadása érdekelt volna jobban, de annak a legolcsóbb – közel 190e forintos (webshop 185e + futár) – ára bőven felette van a lélektani határomnak számító 120-130e forintos korlátnál, egy "legális" beszerzési forrásból pedig akár a 210-220e forintot is el fogja érni a Galaxy Note II ára. A hivatalos beszerzési forrással ugyanis jár néhány olyan szolgáltatás, amelyet az olcsóbb források nem tudnak biztosítani, például a Samsung szervizfutár, amely alapján a Galaxy Note telefonhoz – mint kiemelt eszközhöz – helyszíni hibajavítás is jár, illetve ha nem javítható az általam megjelölt helyszínen, akkor nem nekem kell a garanciális ügyintézéssel foglalkozni... egy kis darab szar persze került a svédasztalra, mert a cserekészülék minden esetben egy Galaxy Ace...

A képen nem látható, de a Note mellett eltörpülő Desire HD se kicsi a maga 180 grammjával és 4,3" kijelzőjével, ám a hasonló súlycsoportban lévő Galaxy Note bizony nagy, nem kicsit, nagyon... persze csak az első pár óra használata során van ilyen érzése az embernek. Ma reggel elkezdtem átköltözni a régi telefonról az új telefonra, és percről-percre, óráról-órára úgy éreztem, hogy a Desire HD tulajdonképpen egy kicsi telefon, és kezdem nem érteni, miképp tudtam ezt a kis telefont másfél éven át örömmel használni. Ugyanezt éreztem, amikor az első Android telefonomról – ami egy Samsung Galaxy Spica volt – költöztem át a Desire HD telefonra: mi ez kis játéktelefon ezzel a bélyeg méretű kijelzővel?!

A fenti fotón nem csak a méretkülönbség látható, hanem a Sense és a TouchWiz közötti különbség is, ami okán úgy vagyok a Samsung megoldásával, mint a rendőr a madarász ebbel: vagy átvertek vagy nem dobom elég magasra, mert az időn, a dátumom, az időjáráson és a többi egyéb apróságokon túl nem tudok gyors-gombokat kitenni erre a képernyőre, amelyek közül például a "Camera" ikont a gyűrűbe húzva egy mozdulattal tudok fotózni és ez hiányzik. Nagyon...

A feloldás után is a Sense és a TouchWiz közötti apró különbségeket látom, amelyektől egy HTC kezesbárány lesz, a Samsung esetén pedig egy rodeón érzem magam. A TouchWiz szánalmasan kevés widget-el rendelkezik (vagy nagyon jól rejtegetik ezeket a komponenseket), a Sense pedig tobzódik ezekben a különféle méretű, arányú és funkciójú animált és effektezett modulokban, könnyen találhatunk magunknak olyat, amelyik egy sorban mutatja a naptárban a következő eseményt, a klasszikus Sense lapozós óráról nem is beszélve.

A másik probléma az előzővel összefügg: a létező widget halom is ronda a HTC megoldásaihoz képest... az időt és dátumot mutató sor egyszerűen fájdalmasan egyszerű és borzasztóan néz ki, ezért első dolgom volt feltenni a korábban a $0,10 akcióban megvásárolt HD Widgets programot, amely okán már kényelemben érzem magam... (smile)

Egyelőre még ismerkedek a lehetőségekkel, illetve az adataimat migrálom a régi telefonról az új telefonra, s erre három nagyon hasznos programot találtam (nem root-olt telefonokra is működnek!):

  • Call Backup & Restore, amely a híváslista mentését és visszaállítását végzi
  • SMS Backup & Restore, amely az SMS-ek mentésében és visszaállításában segít
  • SMS Backup, amely az SMS-ek tartalmáról rendszeres mentést készít a gmail fiókba (mivel általában van egy számossági határ, ameddig a telefon tárolja egy szálban az üzeneteket)

Ezen túl az adatok felhalmozó (és általam használt) alkalmazások nagy része már rendelkezik backup - restore vagy export - import funkcióval, kisebb részét pedig a játékok teszik ki. Az igazi fejfájást a böngésző okozta, amelyből se a könyvjelzőket, se a mentett jelszavakat, se a mentett űrlapmezőket nem tudtam kimenteni, így visszatölteni sem. (sad)

Alapvetően a telefon nagyon egyben van, a hátlapot rendesen visszapattintva és körbenyomogatva nincs nyekergés, a fogása jó, a gombok alapvetően jó helyen vannak (csak máshol, mint ahova a HTC teszi azokat)... csak sok kis apróságot kell még megszoknom, amelyek sok kis apró bosszúságot okoznak, amikor a másfél év alatt megszokott mozdulat után nem az történik, amire gondoltam... (smile)

További problémám, hogy a két telefon billentyűzete nagyon eltérő: a bal oldali képen látható felül a Sense billentyűzet, alul a TouchWiz billentyűzet. A Sense billentyűzetén alul van négy kurzormozgató gomb, amelyekkel kényelmesen lehet mozogni a begépelt szövegben, ha vissza kell lépnem javítás miatt pár karaktert, akkor ezt néhány pöccintéssel meg tudom oldani, míg a Samsung esetén ehhez elő kell vennem a tollat és ráböknöm arra a pozícióra, ahol javítani szeretnék. Ugyanez a helyzet az írásjelekkel, a Sense esetén kicsit hosszan nyomom az adott gombot, és megjelenik az ékezetes betűkkel együtt az adott szimbólum, míg ehhez TouchWiz esetén külön meg kell nyomnom a szimbólumokat bekapcsoló gombot, megnyomnom az adott jelet hordozó gombot, majd visszakapcsolni szöveg módba... fárasztó dolog, ha így akarnak a kézírás-felismerő felé terelni, akkor jó úton haladnak... (smile)

Kisebb zavaró apróságok:

  • (error) A HTC-nél a gyári fülesen az előző és következő számot lehet kiválasztani, a Samsung fülesen pedig a hangerőt lehet befolyásolni, a HTC fülest a Samsung-ba dugva szintén (ezen mondjuk nem csodálkozom)... vajon be lehet valahol állítani, hogy a hangerő helyett az előző-következő funkció működjön? – erre megoldás lehet a Headset Button Contoller, de úgy néz ki, hogy nem működik
  • (error) Nem találtam lehetőséget a fényképezésnél a shutter némítására, és a telefon némítása nélkül bizony túl hangos... és szerintem felesleges is. – erre egyelőre nincs megoldás
  • (tick) A telepített alkalmazások listája ömlesztett, nincs automatikus rendezési lehetőség, kézzel kell átmozgatni a nekünk tetsző helyre – ezen segít az AppZorter for TouchWiz (köszi Zsolt!)
  • (tick) Nincs külön LED, ami jelezné, hogy üzenetem vagy hívásom érkezett – erre megoldás lehet a NoLED
  • (tick) A toll használata közben érzékeny marad a kapacitív felület is, így ha a kezemmel hozzáérek a képernyőhöz, akkor oda is rajzol, ahol nincs toll – menüben bekapcsolható, hogy csak a tollat érzékelje
  • (error) Angol billentyűzet módban nincs ő és ű betű, csak a kalapos változata, magyar nyelv esetén van minden ékezet, ami angol módban, plusz rendes ő és ű is

Kisebb pozitívumok:

  • A telefont nem csak a be- és kikapcsoló gomb megnyomásával lehet felébreszteni, mint a HTC esetén, ahol nincs hardveres gomb, hanem a két érintőgomb között ott van középen a fizikai gomb.
      
      
Page viewed times
  • No labels

2 Comments

  1. Pár hónapja már megvan a Note, nekem nagyon bejött. Az alap billetyűzet helyett jobb a szintén alapból telepített Swype, de én azt is lecseréltem Swiftkeyre. Az AppZorter Lite for TouchWiz -t érdemes feltenni, ez kell, hogy az ikonokat rendezni lehessen.

    1. Auth Gábor AUTHOR

      Ez egy jó alkalmazás, kézzel rendbe tettem ma délelőtt pont így (System, Downloaded) abc sorrendben, de külön alkalmazással könnyebb... (smile)

#trackbackRdf ($trackbackUtils.getContentIdentifier($page) $page.title $trackbackUtils.getPingUrl($page))