Child pages
  • Hol van a javaforum.hu portál?
Skip to end of metadata
Go to start of metadata

A szemfülesebb látogatók és a levelezőlista tagjai már egy ideje tudják, hogy a JavaForum2.0 portál nyugdíjba vonul, s a hasznos tartalom migrálása után egy Confluence fogadja majd a Java platform iránt érdeklődőket. A platformváltás egyben paradigmaváltás is: a portál-szerű működés helyett a wiki jellegű tartalom kezelése került a fókuszba, így a kis forgalmú fórum és a ritka hírek helyett a közösségi tartalomépítés lett az új irány.

Sajnos a migráció áldozatokkal járt, a felhasználók adatbázisát ugyan sikerült áttölteni a Crowd (identity manager) alá, azonban a jelszavak átvitele nehézségekbe ütközött, mivel az OpenLDAP-ban használatos (SHA-1 hash) enkódolást a Crowd nem tudta feldolgozni, így mindenkinek egy új jelszó igénylésével célszerű kezdeni a jelen felülettel való ismerkedést. A portál eddigi tartalmai alapvetően nem módosultak, de a struktúra megváltozott: eddig különálló témák kerültek egy fő téma alá, esetleg egy témából több lett, illetve több haszontalan fórumbejegyzés az örök bitmezőkre költözött. Ha hibás tartalommal, linkekkel vagy működésbeli hiányosságokkal találkoztok, akkor jelezzétek mindenképpen – esetleg javítsátok ki, ha láttok "Edit" gombot a jobb felső sarokban... (smile)

A JavaForum2.0 portál alapvető hiányossága a jogosultságrendszer hiánya volt, így gyakorlatilag egy one-man-show volt, nos, a paradigmaváltás erre a területre is kiterjed, ezért létrejött három (négy) csoport:

  • javaforum-fellow – amely csoport adminisztrátori jogokkal bír a tartalom kapcsán
  • javaforum-blackbelt – amely csoport a struktúrán kívül szerkesztői jogokkal bír az oldal nagy részén
  • javaforum-greenhorn – képes létrehozni tartalmakat (fórum, cikk) és megjegyzéseket
  • anonymous – megjegyzéseket fűzhet bármely témához (amíg nincs ezzel nagy visszaélés)

Remélhetőleg a változások ösztönzőleg hatnak a Java közösség aktivitására... (smile)

Üdvözlettel,
Gépház

 

      
      
Page viewed times
#trackbackRdf ($trackbackUtils.getContentIdentifier($page) $page.title $trackbackUtils.getPingUrl($page))
  • No labels