1949. május 15.
A választást 1949. május 15-én tartották meg még a Magyar Köztársaságban, de ekkorra a kommunisták már gyakorlatilag az összes pártot sikeresen "felszalámizták"; azaz vezetőiket, prominens tagjaikat szinte kivétel nélkül letartóztatták, vagy emigrációba, esetleg kollaborációra kényszerítették. Az egyetlen baloldali rivális Szociáldemokrata Pártot (némi erőszakkal) 1948-ban beolvasztották a Magyar Kommunista Pártba, létrehozva ezzel a Magyar Dolgozók Pártját (MDP). A korábbi koalícós pártokat (FKGP, NPP) illetve a kommunistákkal együttműködni kész politikusaikat (mint Dobi István, Bognár József, Ortutay Gyula, Antall József, illetve Erdei Ferenc és Darvas József és sokan mások) aztán 1949. február 1-jén belekényszerítették az MDP-vel közös (és általuk uralt) egységfrontba, a Magyar Függetlenségi Népfrontba. Az országgyűlési választásokon már csak ennek a frontnak a területi listáira lehetett szavazni. A szavazólapon csupán az egyet nem értőknek kellett ikszelni, a jelölteket elfogadó szavazónak csak be kellett dobnia azt a gyűjtőurnába. Mivel a listán szereplő névsort az MDP gyakorlatilag kénye-kedve szerint állíthatta össze (formális egyeztetések persze voltak még a Front többi pártjával), gyakorlatilag már a választás előtt eldöntötték a parlament pontos, személy (és mandátumarány) szerinti összetételét; a szavazás puszta formalitás lett.
A Népfront listája összesen 95,6%-os eredményt ért el, ami alapján 285 MDP-s és 117 más pártból (főképp az FKGP-ből és a Nemzeti Parasztpártból) való, összesen tehát 402 képviselő jutott a törvényhozásba.
(forrás)
Sajtótájékoztató
[...]
Ez egy újabb kiemelkedő és példátlan összefogás. Ha a megelőző hetekben, hónapokban tippelni kellett volna, hogy a [...] fölszámolása mellett és a [...] mellett körülbelül milyen arányban foglalnak állást majd a magyar választópolgárok, akkor nagyon kevesen lettek volna, akik azt mondták volna, hogy 97 százalék egyirányban – mindegy, hogy melyik, bármelyik irányban – de 97 százaléknyian egyirányban fogják majd kifejezni a véleményüket és egyetértére fognak jutni egymással.
A kétharmados választási eredmény, az azt meghaladó önkormányzati választási eredmény, most a [...] egy nagyon fontos kérdésében egy 97 százalékos egyetértés – azt gondolom, hogy ezek mind-mind az összefogás, az együttműködés bíztató példái Magyarországon.
[...]
Én különösen annak fényében tartom nagyon nagy eredménynek ezt a 97 százalékot, hogy az elmúlt 20 év azért tele volt a magyarok számára csalódással. Az elmúlt 20 évben a magyaroknak nem a bizalma, hanem a bizalmatlansága növekedett meg – a közügyek iránt, az állam iránt, általában az ország jövője iránt. Egy ilyen hangulatban, amikor az ország millióinak az a személyes élménye, hogy rengeteg személyes áldozatot vállaltak 20 év alatt, és cserébe leginkább csalódást és keserűséget kaptak és kudarcokat kellett elviselniük, amelyek az ő fölfogásuk szerint – és asszem (sic!) nem tévednek – a legtöbb esetben nem az ő hibájukból következett be, ha egy ilyen helyzetben 97 százalékban bizalmat szavazni egy leendő vagy egy fönnálló [...] rendszernek, ez elég – hogy mondjam – pszichológiailag példátlannak tűnő és logikátlan fejlemény.
Talán... talán azt érdemes kiolvasnunk ebből – én legalábbis így magyarázom a fejleményeket, hogy az emberek vágynak arra, hogy bizalmat szavazhassanak a jövőnek... hogy bizalmat szavazhassanak a saját államuknak, és bizalmat szavazhassanak Magyarország jövőjének. Szerintem ez a 97 százalék erről szól.
[...]
Az a 3 százalék pont arra elengendő, hogy azt tudjuk mondani: no ugye, volt választási lehetőség [...]. Egy 100 százalék az nekem is gyanús lett volna, de így, hogy volt 3 százalék, és teljesen világos volt, hogy egyetlen ember sem maradt le a ... rendszerben való maradás lehetőségéről technikai okok miatt, innentől kezdve azt gondolom, hogy nyugodtan mondhatjuk, hogy a választás szabad volt.
(forrás)